Reggel hatkor indultunk el itthonrol. Gyors fényképezkedés a bérelt autóval, pakolás és indulás. Megbeszéltük Petivel, hogy én kezdem a vezetést, mert ő már volt NY-ban, vezessen ő ott. Az indulás keltette izgalom közepette kiértünk arra az autópályára, ami egyenesen oda vezet. Ez egy 5 ször 5 sávos autóút volt. Szó szerint majd beszartam az elején, mert annyi autó volt az uton, mint égen a csillag. Kamionok jobbról-barról. Nekem nagyon necces volt az elején.
Baltimore volt az első nagyobb város amely mellett elhaladtunk. Hatalmas házakkal. Stadioniok miegymás az út menten. Miközben mindent fényképeztünk; várost, utat, házat, táblát, mindent. Erről a jó szokásunkról kesöbb sem tettünk le.
Alapjában véve az autópálya használata ingyen van, viszont minden nagyobb hidért és alagutért fizetni kell. Nem rossz ez a mentalitás sem. Nalunk mindenért fizetni kell, itt meg bedják a népnek, hogy ingyen van csak mégsem. Tiszta matrix, a való vilag stb. feeling.
Kb az út felénél megálltunk egy parkolónál, hogy könnyitsünk magunkon. Találkoztunk szlovákiai magyarokkal, beszélgettünk, majd tipli tovább, hogy minél több idő maradjon NY-ra.
50 mérföld sem lehetett hátra, mikor éreztük uticélunk közelséget. A hatalmas várost ellátó egységek mellett haladtunk el; hatalmas benzin tartályok, erőművek, meg több km hosszú logisztikai központok. Minden egyes bukkanó után a felhökarcolókat véltük felfedezni a pára mögött, de hiába. Arra még várni kellett egy kicsit. Közben tervezgettük, mit es hogyan akarunk megnézni. Mignem megpillantottuk a manhattani épületeket. Hatalmas “úú láttad? Láttam!!” kiáltásoktól vizhangzott az autó. Mindenki egymas nyakaba borult, és önfeledten kattogtatta a fényképezőgépét.
A Holland-alagúton mentünk be Manhattanbe. Majd rögtön az első parkolóházban leraktuk az autónkat. Nekem várnom kellett egy kicsit, hogy NY-i betont érezhessek a lábam alatt, mert akkora kulába sikerült belelépnem, hogy olyat még nem tapasztaltam.
Innen egy kicsit ugornék az időben, mert Zsuska már leirta az nap első felét. Azzal kiegészitve, hogy a kinai- és olasz negyednél büdösebb helyet keresve sem találhattunk volna. Az elöző napi eső kimosta a szemetet az utcára, ami masnap vigan rohadt a nagy melegnek köszönhetően. A WTC mellett kajáltunk, de csak és kizárólag gyros kaját, mert ott csak azt szabad enni. Majd irány a Szabadság-szobor!!! Nagyon bejött!! Olyan jól nézett ki azon a kis szigeten, mi meg olyan jól néztük a távolból!! Mikor megy el az utolsó hajó? Mikor szerencsétlen magyar életmentők a lábukat lejárva érnek oda! Igy mardt a parti látvány, meg a hűs vizi szél okozta felfrissülés.
A deli csücsökből metróval mentünk vissza a 37th utca magasságába, hogy legalább az Empire State Building-ről ne maradjunk le. Annyira nem maradtunk le róla, hogy vagy 2 órat kellett sorban állni a liftért. Ami legalább gyors volt, mert a 80 valahány emeletet 1 perc körüli idővel tette meg – szeretnek én egyszer ilyen gyorsan felérni az E-épület tetejére! Odafent hatalmas látvány terült elénk. Meg a felismerés, hogy NY mitől olyan furcsán zajos? A légkondi és szellözőrendszertől! Minden épület tetején hatalmas nagy ventillátorok vannak –ezt itthon a szobánkban fedeztem fel, mert a mi ablakunk a ház légkondi szekciójára nyilik. Rengeteg képet csináltunk onnan fentről. A lefelé menet annyival volt könnyebb, hogy kevesebbett kellett sorban állni. Lent az utcán souvenir és képeslap vásárlás –amit lusta módon még nem irtunk meg, de idővel ezt is pótoljuk. Ekkorra már 8-9 körül járhatott az idő, egyre sötétebb lett, és egyre jobban vakitóbbá váltak a fényreklámok. Nagy nehezen sikerult visszaevickélni a parkolóházba.
Az út hazáig legalább annyira volt unalmas, mint odafele. Csak most még egy nagy adag fáradtság is társult hozzá. Az izgalmakat az út vegére tartogattuk, mikoris egy dimbes-dombos kanyargós úton mentünk az autópályától Sterlingig. Minden alvó felébredt, pedig már jócskán elmúlt hajnal 2 is. Mindenkinek eszébe jutott valami remek horror filmes történet, ami hasonló helyen játszódhatott. A körülményeket tetézte a mérhetetlen sok őz is, ami előttünk akart átmenni az úton.
Nagysokára sikeresen hazaértünk, lefeküdtünk. Persze csak aludni, mert olyan fáradtak voltunk már. Álmunkban folytattuk NY-i utunkat.
Sajnos ez az egy nap nagyon kevesnek bizonyult, mert szerettünk volna eljutni a Central Parkhoz is, meg még egy csomó dolog kimaradt, amit remélem tudunk majd potolni. Kepeket nezegessetek, habar most nem tudjatok, mert rossz a flickr szervere.
Puszi Miki is irt vegre valamit amen!
Baltimore volt az első nagyobb város amely mellett elhaladtunk. Hatalmas házakkal. Stadioniok miegymás az út menten. Miközben mindent fényképeztünk; várost, utat, házat, táblát, mindent. Erről a jó szokásunkról kesöbb sem tettünk le.
Alapjában véve az autópálya használata ingyen van, viszont minden nagyobb hidért és alagutért fizetni kell. Nem rossz ez a mentalitás sem. Nalunk mindenért fizetni kell, itt meg bedják a népnek, hogy ingyen van csak mégsem. Tiszta matrix, a való vilag stb. feeling.
Kb az út felénél megálltunk egy parkolónál, hogy könnyitsünk magunkon. Találkoztunk szlovákiai magyarokkal, beszélgettünk, majd tipli tovább, hogy minél több idő maradjon NY-ra.
50 mérföld sem lehetett hátra, mikor éreztük uticélunk közelséget. A hatalmas várost ellátó egységek mellett haladtunk el; hatalmas benzin tartályok, erőművek, meg több km hosszú logisztikai központok. Minden egyes bukkanó után a felhökarcolókat véltük felfedezni a pára mögött, de hiába. Arra még várni kellett egy kicsit. Közben tervezgettük, mit es hogyan akarunk megnézni. Mignem megpillantottuk a manhattani épületeket. Hatalmas “úú láttad? Láttam!!” kiáltásoktól vizhangzott az autó. Mindenki egymas nyakaba borult, és önfeledten kattogtatta a fényképezőgépét.
A Holland-alagúton mentünk be Manhattanbe. Majd rögtön az első parkolóházban leraktuk az autónkat. Nekem várnom kellett egy kicsit, hogy NY-i betont érezhessek a lábam alatt, mert akkora kulába sikerült belelépnem, hogy olyat még nem tapasztaltam.
Innen egy kicsit ugornék az időben, mert Zsuska már leirta az nap első felét. Azzal kiegészitve, hogy a kinai- és olasz negyednél büdösebb helyet keresve sem találhattunk volna. Az elöző napi eső kimosta a szemetet az utcára, ami masnap vigan rohadt a nagy melegnek köszönhetően. A WTC mellett kajáltunk, de csak és kizárólag gyros kaját, mert ott csak azt szabad enni. Majd irány a Szabadság-szobor!!! Nagyon bejött!! Olyan jól nézett ki azon a kis szigeten, mi meg olyan jól néztük a távolból!! Mikor megy el az utolsó hajó? Mikor szerencsétlen magyar életmentők a lábukat lejárva érnek oda! Igy mardt a parti látvány, meg a hűs vizi szél okozta felfrissülés.
A deli csücsökből metróval mentünk vissza a 37th utca magasságába, hogy legalább az Empire State Building-ről ne maradjunk le. Annyira nem maradtunk le róla, hogy vagy 2 órat kellett sorban állni a liftért. Ami legalább gyors volt, mert a 80 valahány emeletet 1 perc körüli idővel tette meg – szeretnek én egyszer ilyen gyorsan felérni az E-épület tetejére! Odafent hatalmas látvány terült elénk. Meg a felismerés, hogy NY mitől olyan furcsán zajos? A légkondi és szellözőrendszertől! Minden épület tetején hatalmas nagy ventillátorok vannak –ezt itthon a szobánkban fedeztem fel, mert a mi ablakunk a ház légkondi szekciójára nyilik. Rengeteg képet csináltunk onnan fentről. A lefelé menet annyival volt könnyebb, hogy kevesebbett kellett sorban állni. Lent az utcán souvenir és képeslap vásárlás –amit lusta módon még nem irtunk meg, de idővel ezt is pótoljuk. Ekkorra már 8-9 körül járhatott az idő, egyre sötétebb lett, és egyre jobban vakitóbbá váltak a fényreklámok. Nagy nehezen sikerult visszaevickélni a parkolóházba.
Az út hazáig legalább annyira volt unalmas, mint odafele. Csak most még egy nagy adag fáradtság is társult hozzá. Az izgalmakat az út vegére tartogattuk, mikoris egy dimbes-dombos kanyargós úton mentünk az autópályától Sterlingig. Minden alvó felébredt, pedig már jócskán elmúlt hajnal 2 is. Mindenkinek eszébe jutott valami remek horror filmes történet, ami hasonló helyen játszódhatott. A körülményeket tetézte a mérhetetlen sok őz is, ami előttünk akart átmenni az úton.
Nagysokára sikeresen hazaértünk, lefeküdtünk. Persze csak aludni, mert olyan fáradtak voltunk már. Álmunkban folytattuk NY-i utunkat.
Sajnos ez az egy nap nagyon kevesnek bizonyult, mert szerettünk volna eljutni a Central Parkhoz is, meg még egy csomó dolog kimaradt, amit remélem tudunk majd potolni. Kepeket nezegessetek, habar most nem tudjatok, mert rossz a flickr szervere.
Puszi Miki is irt vegre valamit amen!
2 comments:
Nem tudom miért merezgeted a szemed folyton? A körözési képedet az FBI majd leszedheti a blogról!
Az, hogy valaki a kulába lép, nem feltétlen jelenti, hogy szerencséje van, csak annyit tesz, hogy büdös lesz! Szerencséje akkor van, ha sikerül tőle megszabadulnia! Látod ott még a kula is nagy! Nagy kula-nagy ország!
De szép helyeken jártatok!
A többi képet is bátran kiadhatjátok!
Csak nem a lift volt olyan gyors az Empire Bulding - ben hogy még a szemed is kikerekedett?
Nagyon szép helyeken jártatok, nagyon jó Nektek! Puszi: Anya
Post a Comment